2009. január 23. Péntek - vicc, aztán dráma
Este még szg... Nem zavart, hogy ma hajnali kelés. Kit érdekel! Naplónak a megírása volt a legfőbb tevékenység az 1-2. órában. Óra neve: prezentációs technikák. De olyan, power point-os volt, szóval fényképezőt szegezz! Cél! És tűz! :) Eléggé egyszerű dolgom volt néha hozzá kellett nyúlnom, de más nem nagyon volt. Viccesen fogta fel mindenki ezt az órát! Oldott a hangulat! És az biz a mondom Néktek, hogy ez kitűnő! :)
Viccek: 1. Erotikus oldalt nézhettek, amikor "Nézze tanárnő mivel foglalkoznak a többiek!" - És rája mutatott. 2. Írogattunk szépen, amikor hirtelen "Papírt elő, írunk!" - senki nem ijedt meg, csak az a beszédes fiú! Megdermedt, és szívéhez kapott.. "Ne tessék ijesztgetni!". Mire a tanár: "Na jó! Csak vicc volt!" Ez így most nem poénos, de a pillanat szülte poénként egész elfogadható volt! 3. "Gyertek ki, mert bezárlak titeket a terembe!". Erre a többiek: "Itt van a kulcs!" - mutattak rá ott előttük. Viccelődő : "Ez nem jött be!" :( .
Még 45 perc volt, mert előbb abbahagyta. Várás angolra, mert most kiosztják a bizit! Jobban sikerült, mint hittem! Iskola után a Zolival elmentünk a közeli (Syma - egész közel a Népstadionhoz) Sport, és rendezvény központba. Itt tartották a továbbtanulási börzét, ahol az összes nagyobb iskola megjelent, hogy tájékozodhassunk róluk! Itt voltam tegnap mikor az összes papírt be nem szereztem, és alig birtam el, annyit szedtem össze.. :) Derekam megfájdult.. Teljesen lebénultam.. :)
Drámán: Megbeszéltem a Beával, hogy fogunk találkozni. Dia, és Sárával találkoztam (drámatársak). Én szólítottam meg őket. Viszont ő szólított meg; jött el a drámapontjától Henriett a másik csoportból (a nagyok), még valamit elintézett. A buszon meg összetalálkoztam Lajossal szintén dráma társ! Olyan vicces, hogy ennyi gyerekkel találkoztam! :)
Sokan voltunk! Épp kezdtek, amikor megérkeztem. Bemelegítés. Ismét nyakatekert mozdulatokkal teli finom tornát tartottak.. Igen nehéz, és könnyekkel teli! De úgy, ahogy sikerült! A másik részében: a születéstől a halálig meg kellett jeleníteni az embert magát! Végén meg 10 perc Stopp!-ozással zártuk a foglalkozást!
Mivel Lukács László a tanárunk behozta a laptopját, ezért a Beának a készített képeit megnézegettük! Nagyon jó kis képeket készített! Le a kalappal Előtte!! Elég sokan is maradtak; valahogy kellemes érzés hatolt át a szívemen! Vagy csak az átszúrt kés volt az oka? Nem tudom! :) De jó érzés volt..!
Egy megható történetet mesélt el a Rózsa.:
"Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni
a maradék okat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem
ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte:
- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském."
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt babát?
- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most
Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta. - "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya
is el fog menni
Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett.
Aztán azt mondta nekem:
- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így
soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen .
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt
és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd
elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette:
- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is
hogy vehessek egy szál
fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám
szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg
embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt
mindezt egy részeg ember elvette tőle."
Hát nem megható? Szerintem az! ;( (Ezt a történetet, azért tudtam ilyen pontosan, mert megjelentette az iwiw hasábjain is!).
